Paradicsomos padlizsántekercs
Csere

Paradicsomos padlizsántekercs

Nagy rajongója vagyok a paradicsomos ételeknek, tésztaszószoknak, de néha már kicsit kezdett unalmassá válni. Pár éve kipróbáltam ezt a receptet és azóta már több alkalommal is elkészítettem.

Nor

Hozzávalók

2 adagra
  1. 1 db padlizsán (nyers)
  2. 3 evőkanál olívaolaj
  3. 180 g sertés darált hús (sovány)
  4. 150 g sűrített paradicsom
  5. 0.5 fej vöröshagyma
  6. 4 szelet szalonna, bacon (nyers)
  7. 2 gerezd fokhagyma
  8. 1 mokkáskanál kristálycukor
  9. 2 csipet
  10. 2 csipet feketebors (őrölt)
  11. bazsalikom (friss, vagy szárított)
  12. 100 g sajt - edámi

Elkészítés

60 perc
  1. Csere

    A padlizsánt megmossuk és hosszában vékony szeletekre vágjuk.

  2. Csere

    Egy serpenyőt kikenünk olajjal, felmelegítjük, majd ráfektetjük a padlizsánszeleteket. Legalább 5-5 percig sütjük mindkét oldalukat, végül papírtörlőre szedjük.

  3. Csere

    Apróra vágjuk a hagymát és a fokhagymát, majd egy serpenyőben pici olívaolajat melegítünk és üvegesre pirítjuk rajta az apróra vágott hagymaféléket.

  4. Csere

    Közben a bacont is apróra darabokra vágjuk, és hozzáadjuk a hagymához. Pár percig pirítjuk.

  5. Csere

    Az üvegesre pirított hagymához és baconhöz hozzáadjuk a darált húst, pár percig pirítjuk, majd mehet hozzá a sűrített paradicsom is. Esetleg ha túl sűrűnek bizonyulna, egy pici vízzel lehet hígítani. Mehetnek hozzá a fűszerek, só, bor, cukor is.

  6. Csere

    Mikor megpuhult a hús is, kiolajozunk egy hőálló tálat. A padlizsánszeletek szélesebb végébe teszünk egy adag tölteléket, majd feltekerjük a padlizsánszeletet.

  7. Csere

    Aláhajtjuk a szelet végét, hogy ne tudjon letekeredni és belehelyezzük az edénybe.

  8. Csere

    Minden szeletet megtöltünk a raguval, belerakjuk szépen egymás mellé a tálba, megszórjuk sajttal és 190 C-on 20-25 perc alatt megsütjük.

  9. Csere

    Frissen őrölt borssal, apróra vágott zöldfűszerekkel tálalhatjuk.

Lépés hozzáadása

Fotós kommentek

(1)

Inspirálódj a többiektől, akik már elkészítették ezt a receptet


Elkészítetted már ezt a receptet?

Oszd meg a Te verziódat egy fotós kommentben

Töltsd fel a Fotós kommented