Kefires lángos
Szerkesztés

Kefires lángos

Kefirest akkor szoktam készíteni leginkább, mikor tudom, hogy jó lesz a gyerekeimnek pár napig. Illetve tudom, hogy olyan ebédeket fogok főzni, amihez illik. Azt szeretem benne, hogy 2 hétig eláll a hűtőben. Így ez nem egy kis egyszeri adag és a két hét alatt sose volt olyan, hogy ne fogyott volna el. Mérettől függően természetesen de kb. 30-35 db lesz ebből az adagból.

Antukné Ildikó

Hozzávalók

30 darabra
  1. A lángoshoz
  2. 1 kg búzaliszt (BL55)
  3. 2 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
  4. 300 g kefir
  5. 4 evőkanál étolaj
  6. 1 evőkanál
  7. 1 csapott evőkanál kristálycukor
  8. 200 ml 2,8%-os tej
  9. 50 g élesztő (friss)
  10. A tetejére
  11. tejföl (20%-os)
  12. trappista sajt (reszelt)

Elkészítés

20 perc
  1. Szerkesztés

    A tejbe tesszük a cukrot, hozzámorzsoljuk az élesztőt és 10 perc alatt felfuttatjuk.

  2. Szerkesztés

    Liszthez adjuk a tojásokat, sót, kefirt és a felfuttatott élesztőt, majd jól kidolgozzuk, dagasszuk.

  3. Szerkesztés

    Ezután letakart tálban hűtőbe tesszük. Kelni fog, tehát számoljunk vele, hogy nagyobb tál fog kelleni.

  4. Szerkesztés

    Ha állt már 3-4 órát, gombócokat tépünk belőle és olajos kézzel kihúzkodjuk.

  5. Szerkesztés

    Bő, forró olajban megsütjük az egyik, majd megfordítva a másik oldalát is. (Én úgy kaptam anno anyósomtól, hogy másnapig a hűtőben hagyjuk és utána süssük. És szerintem is minnél tovább áll a hűtőben persze a 2 héten belül, amíg eltartható, annál finomabb.)

  6. Szerkesztés

    Majd élvezzük munkánk gyümölcsét! :) Mehet rá a só, a tejföl, és a reszelt sajt!

Lépés hozzáadása

Kapcsolódó kulcsszavak