Antukné Ildikó
Antukné Ildikó @ildiko_antukne

Amellett hogy isteni finom, és látványos étel, nagyon gyorsan el lehet készíteni, nagyon laktató is, és akár egy gyertyafényes vacsorán is megállja a helyét. A sajtot lehet helyettesíteni is reszelt trappista sajttal, én imádom camamberttel ezért így szoktam készíteni, de az egyikre tettem goudát (mert itt trappista helyett ez van) mellé áfonyalekvárt kínálok, mert így szeretjük. A köret lehet, ki mit szeret, itt a tányéron rösti van, de bármi mással is kiváló.

Olvass tovább

Hozzávalók

40 perc
4 szeletre
  1. 1 db csirkemell (egész, filé)
  2. 200 g sajt - camembert
  3. feketebors (őrölt)
  4. 2 evőkanál étolaj
  5. 2 db őszibarack (megpucolva)

Elkészítés

  1. 1

    A csirkemellet alaposan megmossuk, majd félbe vágjuk.

  2. 2

    Meghintjük borssal, és sózzuk. Serpenyőbe pici olajat teszünk, és a csirke mellett kissé megpirítjuk mind a két oldalán. (Fedővel tegyük, mert kissé fröcsköl szegénykém. Amúgy pár perc alatt megvan.)

  3. 3

    Ha már kissé megpirult mind a két oldala tepsibe, vagy hőálló jénaiba tesszük egymás mellé. A barackot lecsöpögtetjük (én ezt minden esetben konzervből készítem valahogy így szeretjük) rátesszük a húsra.

  4. 4

    Ha ezzel megvagyunk, és ott csücsül, a húsok tetején az összes barack rátesszük a sajtot. Itt most hosszúkás (nem a kerek) camambert sajt volt a boltban ezeket én félbe vágtam illetve még azt is elfeleztem. Ahhoz hogy rajta maradjon a barackon egy kiskanállal picit kivettem a közepéből, persze ezt a darabot is a húsra tettem, szóval kis luk bele és így tesszük a barack tetejére.

  5. 5

    Ha ezzel megvagyunk, mehet a 180 C fokra előmelegített sütőbe kb. 20 percre, amíg a sajt szépen elfolyik vagy ki, hogy szereti akár megpirul rajta (Camambert esetében én nem szoktam várni a pirulásra, mert mire megpirul, addigra a tepsi aljáról kanalaznám le szerintem.)

  6. 6

    Tetszőleges körettel forrón tálaljuk az elkészült barackos camambertes csirkemellet.

Reakciók

Cooksnapek

Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!

Szürke, kézzel rajzolt kép egy fényképezőgépről és egy serpenyőről, a serpenyőből felemelkedő csillagokkal

Szöveges kommentek (5)

kennychita
kennychita @cook_6553357
Ez valami eszméletlen. Köszönöm és várom a hasonló kíváló repecteket :)

A recept szerzője:

Antukné Ildikó
Antukné Ildikó @ildiko_antukne
Közzétéve:
Egy 4 gyermekes anyuka vagyok. Nagyon szeretek sütni főzni, sok régi bevált recepttel. 3 hónapja a párom rábeszélt a blogolásra, ezzel együtt lett egy facebook oldalam is. És amit nem hittem, hogy valaha akár csak 500-an lennének az oldalamon, de ezalatt a 3 hónap alatt 14.000 rajongó van az oldalamon és napról napra több a követőm akik elkészítik az általam feltöltött ételeket. Nagyon sok pozitív gondolatot kapok tőlük, ami megerősít abban, hogy folytassam ne hagyjam abba. Mivel mezei anyuka vagyok, így nincsenek profi eszközeim, csak a sima mezei dolgok amik egy egyszerű háztartásban is vannak, de ezekkel is lehet jó, finom és szép dolgokat készíteni. Miért, és mit szeretek főzni? Mindent amit megesz a családom, akik ráadásul nem válogatósak szeretik a főztöm. Miért, és mit szeretek sütni? Kenyeret, süteményt, vagy péksüteményeket, szeretem az új dolgokat is, a nem megszokott kinézetű péksüteményeket, szeretek kísérletezni velük.
Olvass tovább