Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Szerkesztés

Sült csirkecomb tepsis burgonyával

Ez a sült csirkecomb recept is egy kedvenc nálunk, főleg amikor nincs kedvem sokat a tűzhely mellett állni. Tényleg olyan étel, amit kb.20 perc összedobni és csak várni kell, amíg a sütőben megsül. Nyáron, mikor nagy meleg van, kifejezetten előnyben részesítem azt, ami mellett nem kell ott állnom a sütő mellett. Régen mikor kezdtem a főzést külön sütöttem meg őket, de úgy a burgonya szárazabb lett, így szaftosabb és ízletesebb, nem mellesleg pedig várni sem kell többet, hogy egymás után megsüljön. Amit itt nem látni a fotón, én kevesebb sült burgonyát eszek a hús mellé, és több salátát, pici joghurttal. De ezt már mindenkire magára bízom, hogyan találja.

Antukné Ildikó

Hozzávalók

6 adagra
  1. 12 db csirkecomb
  2. 2 kg burgonya
  3. 1 fej vöröshagyma
  4. feketebors (őrölt)
  5. köménymag (őrölt)
  6. 2 evőkanál étolaj

Elkészítés

100 perc
  1. Szerkesztés

    A húst alaposan megmossuk, forgójánál elvágjuk. A burgonyákat, hagymát meghámozzuk. A burgonyát karikákra vágjuk, a hagymát laskájára vágjuk.

  2. Szerkesztés

    Tepsibe tesszük az olajat, mehet bele a burgonya, megszórjuk őrölt köménnyel, sózzuk, és kézzel kicsit átforgatjuk.

  3. Szerkesztés

    Rátesszük a hagyma szeleteket is.

  4. Szerkesztés

    Erre tesszük a csirkecombokat, amiket kicsit bedörzsölünk mind két oldalán sóval, borssal.

  5. Szerkesztés

    Alufóliával letakarjuk és előmelegített 200 C fokos sütőbe mehet 60 percre, majd levesszük a fóliát és a legnagyobb fokozaton szépen megpirítjuk.

  6. Szerkesztés

    El is készült a finomság!

Lépés hozzáadása

Fotós kommentek

(38)

Inspirálódj a többiektől, akik már elkészítették ezt a receptet

Ancsi96
Ancsi96
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Nagyon jó lett*-* tejfölös ubisalival fogom tál...
Cserna Marianna
Cserna Marianna
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Már többször megsütöttem...nagyon egyszerű és f...
Szabina Busniák-Szaniszló
Szabina Busniák-Szaniszló
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Kis változtatással, de elkészült! Köszi! 😊
Meli Dudas
Meli Dudas
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Elkészült.
Meli Dudas
Meli Dudas
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
És csirkecombjaim.
Holicza Renáta
Holicza Renáta
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Nagyon finom lett, köszönjük a receptet! ☺
Zsóficu
Zsóficu
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Nagyon finom lett! Szeretem a receptjeid mind o...
bandage520
bandage520
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Másodjára csinálom. Egyszerű és finom. Köszönöm
József Berta
József Berta
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Imádom a receptedet :)
Takács Lászlóné_1
Takács Lászlóné_1
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Köszönjük, nagyon guszta és finom lett! :)
Kitti Dénes
Kitti Dénes
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Fincsi
Tóth Eszter
Tóth Eszter
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Egyszerű, de nagyszerű.:)
Zoltán Kovács_2
Zoltán Kovács_2
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Nálunk egy kis húsos szalonnával s menő!
Калинина Кристина Сергеевна
Калинина Кристина Сергеевна
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Mar tobbszor is elkeszitettem! Nagyon finom, mi...
somogyi bettina
somogyi bettina
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Mint kezdő háziaszony :) mi imádjuk :)
Tìmea Császár
Tìmea Császár
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Egyszerű és nagyon finom, puha a hús és jó ropo...
barbie1899x
barbie1899x
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Isteni!
Melinda Kovács_1
Melinda Kovács_1
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
egykis salátával...
Keresztély Izabella
Keresztély Izabella
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Nagyon finom lett. Köszönöm a receptet. Tényleg...
djberkali
djberkali
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Nagyon finom lett!! :)
Seres István
Seres István
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
fini lett koszi
Benczik Melinda
Benczik Melinda
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Finom lett nagyon,köszi!
Anita Vincze
Anita Vincze
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
:)
holup
holup
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
holup
holup
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
köszönöm
Benczik Melinda
Benczik Melinda
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
köszönöm, fini lett!
Niki Szikszai
Niki Szikszai
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Niki Szikszai
Niki Szikszai
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Arató Zsolt
Arató Zsolt
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Finom lett :)
mondovicsdalma
mondovicsdalma
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Egyszeru, de nagyszeru. Mi imadjuk az oregano-b...
Sváb Zsolt
Sváb Zsolt
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Tremo
Tremo
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Isteni lett! Finom omlós, a bőre viszont ropogó...
Lengyel Stefánia
Lengyel Stefánia
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Mi is nagyon szeretjük, gyakran készítem jénaiban
Kitty Papp
Kitty Papp
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
:) Nagyon finom lett! ;)
Béla Polgár
Béla Polgár
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Baró lett ;)
Aranymaszat
Aranymaszat
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Én is épp ma készítettem el. Egy kicsit még hús...
Daróczi Tamás
Daróczi Tamás
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
lehet,hogy egy picit túlsütöttük , de finom ki...
Zoli Kitty
Zoli Kitty
Sült csirkecomb tepsis burgonyával
Isteni lett! Én lila hagymával csináltam és sz...

Elkészítetted már ezt a receptet?

Oszd meg a Te verziódat egy fotós kommenben

Töltsd fel a Fotós kommented