Puncs szelet
Szerkesztés

Puncs szelet

A kedvenc süteményem és valahogy mindig úgy gondoltam nem egyszerű elkészíteni. Hát most hogy készítettem rácáfolt. (Lehet a mignon miatt, mert az szöszölősebb)
A lényeg hogy az egyetlen dolog, ami a melósabb az a 3 lap piskóta elkészítése. De míg az egyik sül az alatt a 10 perc alatt a másik piskótalapot is össze tudjuk tenni, utána az összeállítás már sity-suty megy. A receptet Eta konyhájából kaptam, de változtattam rajta egy keveset. Ez a mennyiség egy 30*40 cm-es nagy gáz tepsire vonatkozik. Elsőre soknak gondoltam, de 2 napig tartott. Ha valaki szeretné tortának elkészíteni, akkor felezze le az adagot simán. Fondant a tetejére Farkas Vili féle, amit cukorhőmérő nélkül készítek már évek óta, és mindig sikerült, szerintem ez a legegyszerűbb.

Antukné Ildikó

Hozzávalók

1 tepsire
  1. Az alsó piskótához
  2. 6 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
  3. 120 g kristálycukor
  4. 150 g búzaliszt (BL55)
  5. 8 g sütőpor
  6. 2 evőkanál víz
  7. A felső piskótához
  8. 6 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
  9. 120 g kristálycukor
  10. 150 g búzaliszt (BL55)
  11. 8 g sütőpor
  12. 2 evőkanál víz
  13. A töltelék piskótájához
  14. 10 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
  15. 200 g kristálycukor
  16. 200 g búzaliszt (BL55)
  17. 10 g sütőpor
  18. 2 csepp ételfesték - piros
  19. A sziruphoz
  20. 400 g kristálycukor
  21. 600 ml víz
  22. A töltelékhez
  23. 250 g sárgabarack lekvár
  24. 50 g kókuszreszelék
  25. 200 ml rum - barna
  26. 2 evőkanál holland kakaópor
  27. A kenéshez
  28. 415 g sárgabarack lekvár
  29. A fondanthoz
  30. 750 g kockacukor
  31. 390 ml víz
  32. 5 ml ételecet (10%-os)
  33. 2 csepp ételfesték - piros

Elkészítés

100 perc
  1. Szerkesztés

    Egymásután elkészítjük a piskótákat. A tojásokat szétválasztjuk, külön tálba a fehérjét és a sárgáját. A tojások sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, hozzáadjuk a vizet, összekeverjük. A lisztet az átszitált sütőport, is belekeverjük. Soha többet nem veszem meg a cukrászdába drága pénzért, mert tényleg hamar készen van, egyszerű elkészíteni és finomabb, mint a cukrászdai társai.

  2. Szerkesztés

    Majd a kemény tojásnak felvert fehérjét is hozzáadjuk. Óvatosan forgassuk bele, nehogy összetörjük.

  3. Szerkesztés

    Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és 180 C fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük. Amíg az egyik lap sül addig pont összekészíthetjük a másik piskótatésztát.

  4. Szerkesztés

    A töltelékhez való piskótatésztát is ugyanígy állítsuk össze, (nem elírás ebbe nem tettem vizet) csak amikor kikevertük a fehérjével adjunk hozzá pár csepp ételfestéket (Ez akár el is hagyható) összekeverjük, és mehet a sütőbe 12-15 perc alatt megsütjük ezt is.

  5. Szerkesztés

    Ha megvannak a piskótatészták, elkészítjük a szirupot. Ehhez a cukorhoz adjuk a vizet és 10 percig forraljuk. Majd hagyjuk kihűlni. (Én egy hideg vizes fürdőbe állítottam így mire a piskóták kihűltek a szirup is kihűlt.) Ha kihűlt a szirup és a piskótalapjaink is, akkor összeállítjuk a süteményünk.

  6. Szerkesztés

    A 10 tojásos piskótalapunkat egy nagy tálba tépkedjük, erre öntjük a szirupot. (Elsőre azt gondoltam nem e lesz ez sok, de nem bizony, bátran borítsuk rá az egészet.) Adjuk hozzá a lekvárt, kókuszreszeléket és öntsük hozzá a rumot is, keverjük el.

  7. Szerkesztés

    Adjuk hozzá a kakaóport, és alaposan keverjük össze az egészet, ezzel kész a töltelékünk.

  8. Szerkesztés

    Az egyik piskóta lapot tegyük a tepsibe vagy formába, kenjük meg a sárgabarack lekvárral, erre tegyük a tölteléket, simítgassuk el szépen, majd kenjük meg a másik lapot szintén baracklekvárral és fedjük be a tölteléket ezzel a lappal. (Természetesen a lekváros fele legyen a tölteléken.)

  9. Szerkesztés

    Tegyünk rá egy lapot, ami befedi az egészet és tegyünk rá súlyt, amivel betesszük a hűtőbe egy egész éjszakára. (Az enyém reggel készült így estig pihent lesúlyozva kb. 7-8 óra hosszat, teljesen elég volt neki. 4 db 1 kg-os liszt pihent rajt súlyként.)

  10. Szerkesztés

    Másnap elkészítjük a fondantot a tetejére. A cukrot, egy lábasba tesszük, hozzáadjuk a vizet, ecetet és felforraljuk.

  11. Szerkesztés

    Ha felforrt kislángra vesszük, majd 15-20 percig hagyjuk, hogy tovább gyöngyözzön. (Azért írom, hogy 15-20 perc, mert a között az idő között pont elég lesz neki, de kell neki ennyi, ahhoz, hogy jó legyen.)

  12. Szerkesztés

    Mindenféle szuper cukorhőmérő nélkül, ha letelt mondjuk, a 15 perc egy kanállal belenyúlok, és ami van 1-2 csepp a kanálon, amit kiveszek belőle, az ujjam közé veszem, és ha 2 ujjam közt, ahogy lassan széthúzom ilyen szép szál lesz akkor tökéletes lesz a cukormáz. (Ha még nem lesz szál, akkor picit tovább főzöm, de minden esetben elég volt a max 20 perc neki.) Ha ez megvan, lehúzzuk a tűzről, egy tiszta tálba tesszük, és hagyjuk pár percig, hogy visszahűljön egy picit. (ez 5-10 perc max)

  13. Szerkesztés

    Majd egy kanállal, habverővel kevergessük addig, míg szépen elkezd kifehéredni, sűrűsödni, és eléri a kívánt sűrű, de még folyós állagot. (Ez is megvan pár perc alatt, szép látványos, ahogy kifehéredik. Ha megvolt a szál az ujjaink közt, akkor szépen ki fog fehéredni.)

  14. Szerkesztés

    Ekkor hozzáadunk pici ételfestéket (ez lehet akár pár csepp málnaszörp is), elkeverjük.

  15. Szerkesztés

    Majd a puncsszeletre öntjük, hogy egyenletesen befedje.

  16. Szerkesztés

    Végül mehet a hűtőbe, hogy szépen megkössön máz. Ez fél de max. 1 óra. (A tetejére a máz, ha szép cukrászdai minőséget akarunk elérni, akkor a recept szerint leírt mennyiségű fondant kell, én vékonyan teszem az enyémre minden esetben, mert a vastag máznak a felét leszedi a család, ha pedig vékonyabb jobban bejön mindenkinek, így tökéletes így megeszi azt is. Ha valaki szintén vékonyabban szeretné, akkor a hozzávalók mennyisége így alakul: 50 dkg cukor, 260 ml víz, 4 ml ecet)

  17. Szerkesztés

    Ha állt egy picit és száraz a máz szeletelhetjük. Jó étvágyat a finom puncs szelethez.

Lépés hozzáadása

Fotós kommentek

(4)

Inspirálódj a többiektől, akik már elkészítették ezt a receptet


Elkészítetted már ezt a receptet?

Oszd meg a Te verziódat egy fotós kommenben

Töltsd fel a Fotós kommented