Sajtos makaróni, ahogy a családom készíti

79 felhasználó tervezi ezt elkészíteni
CieM
CieM @cook_9251721

Mióta az eszemet tudom mi így készítjük el ezt az ismert és közkedvelt fogást. Ez volt az első étel, amit anno teljesen egyedül készítettem el. Ízletes, laktató, mindig beválik. Előre is lehet vele dolgozni, ha megfőzzük a tésztát később már csak össze kell keverni és mehet is a sütőbe. Szeretettel ajánlom mindenkinek húsmentes hétköznapokra vagy bármikorra. Sajtkedvelőknek mindenképpen érdemes kipróbálni.

Olvass tovább

Hozzávalók

1,5 óra
4 nagy adag
  1. 330 g nagy doboz tejföl
  2. 350 g sajt (trappista, füstölt vagy ezek kombinációja)
  3. ízlés szerint őrölt bors
  4. 1 teáskanál só (ha füstölt a sajtunk kevesebb is elég)
  5. Az edény kikenéséhez és a tetejére:
  6. 1 evőkanál vaj vagy margarin
  7. 1 evőkanál zsemlemorzsa (kb.)
  8. A tészta kifőzéséhez:
  9. víz

Elkészítés

  1. 1

    A tésztát kifőzzük, leszűrjük.

  2. 2

    Még, amig forró ráreszeljük a sajtot, beletesszük a tejfölt a tojásokat a sót és a borsot. Mindent alaposan összekeverünk.

  3. 3

    Amíg ezt megcsináljuk előmelegítjük a sütőt 200 C-on.

  4. 4

    Kivajazunk egy tálat (én általában üveget használok, mert így szoktuk, de ez nem lényeges).

  5. 5

    A zsemlemorzsát is beleszórom és alaposan elegyengetem, hogy mindenhol, ahol vajas legyen egy réteg zsemlemorzsa is.

  6. 6

    Most jöhet a tészta bele és a tetejére kb 1x1 cm-s vaj/margarin darabkákat csipkedünk.

  7. 7

    Lefedjük. Ha van az edényünknek teteje azzal, ha nincs akkor az alufólia is remekül megfelel.

  8. 8

    Betoljuk a sütőbe és kb. egy órán keresztül sütjük 200 C-on,úgy, hogy félidőben levesszük a tetejét és úgy sütjük tovább.

  9. 9

    Akkor jó ha szép piros a külseje.

  10. 10

    Amikor kivettem én még visszateszem rá a tetejét egy pár percre, mert így majd sokkal könnyebb dolgunk lesz a kiszedésével. Nem kell megijedni nem lesz szottyadt a gőztől. Nagyon finom ropogós marad a kérge. Frissen a legjobb, de másnap is mennyei, ha véletlenül maradna belőle :)

Reakciók

Cooksnapek

Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!

Szürke, kézzel rajzolt kép egy fényképezőgépről és egy serpenyőről, a serpenyőből felemelkedő csillagokkal

Szöveges kommentek

A recept szerzője:

CieM
CieM @cook_9251721
Közzétéve:
A mindennapokban éhes (és rendkívül válogatós) családomnak főzök, sütök, amikor pedig időm engedi szeretek új ízeket és megoldásokat kipróbálni, régi és új receptekkel kísérletezni. De mindig tartom magam nagymamám mottójához : "Ha van egy jó recepted mindig oszd meg, ne titkolj el semmilyen hozzávalót, mert a jó falatoktól lesz jobb ez a kesernyés világ."
Olvass tovább