Kissné Zilahi Katalin
Kissné Zilahi Katalin @cook_7673831

Fogyókúrás diétába is bőven belefér, azon kívül, hogy isteni finom!

Olvass tovább

Hozzávalók

45 perc
4 főre
  1. 0,5 db csirkemellfilé, kisebb kockákra vágva
  2. 1 ek olívaolaj
  3. ízlés szerint
  4. ízlés szerint bors
  5. 1 mokkáskanál fokhagymapor vagy
  6. 1 gerezd nagy zúzott fokhagyma
  7. 1 fej közepes, apróra vágott vöröshagyma
  8. 4 db héj nélküli paradicsom, kisebb kockákra vágva
  9. 1 marék apróra vágott, friss bazsalikom
  10. 2 db közepes cukkini

Elkészítés

  1. 1

    Dinszteljük meg a felaprított vöröshagymát egy kevés olajon, adjuk hozzá a lereszelt vagy szétnyomott fokhagymát, majd a kisebb kockákra vágott csirkemellet. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és egy kicsit pirítsuk együtt. Adjuk hozzá a paradicsomot, szórjuk meg a bazsalikommal, és addig pároljuk kis lángon, amíg a folyadék nagy része elpárolog.

  2. 2

    Végül adjuk hozzá a vékony csíkokra vágott cukkinit. (Én tökgyaluval vágtam vékony csíkokra.)

  3. 3

    Néhány percig pároljuk még együtt (5-6 perc), aztán lehet tálalni.

Reakciók

Szöveges kommentek

A recept szerzője:

Kissné Zilahi Katalin
Közzétéve: