Tárkonyos csirkeragu leves
Csere

Tárkonyos csirkeragu leves

Tudom, hogy van már fent 100 féle Tárkonyos leves recept, de szokták mondani, ahány ház, annyi szokás.
Én nagyon szeretem, mert könnyű és csirkemellből pikk-pakk kész van. 🙂

Putnoki Nikolett

Hozzávalók

6 nagyobb adag
  1. 40 dkg csirkemell
  2. ízlés szerint sárgarépa
  3. ízlés szerint karalábé
  4. 200 g kis konzerv borsó
  5. 1 db kis póréhagyma
  6. 100 g főzőtejszín
  7. 0,5 kávéskanál mustár
  8. ízlés szerint
  9. ízlés szerint bors
  10. ízlés szerint ételízesítő
  11. ízlés szerint tárkony
  12. ízlés szerint friss petrezselyem

Elkészítés

kb. 40 perc
  1. Csere

    Kis karikákra felszelem a póréhagymát, majd kis olajban elkezdem pirítani. Felkockázom a csirkét és hozzáadom. Ráteszem a fűszereket, majd míg a hús teljesen ki nem fehéredik, így hagyom.

  2. Csere

    Összevágom kis darabokra a zöldségeket is, majd hozzáadom az eddigiekhez. Összekeverem, és felöntöm vízzel.

  3. Csere

    Hagyom fedő alatt kis lángon (kis fokozaton), amíg minden megpuhul benne. Hozzáadom a borsót, majd a mustárt és a tejszínt. Jól elkeverem. Kóstolás után még sózom, vagy fűszerezem. Hagyom, hogy így még kicsit összefőljön.

  4. Csere

    Nem mindig teszek bele, de aki szeretne lehet hozzá főzni kis kagylótésztát is. Rontani nem ront rajta, az biztos. 😉 Jó étvágyat!

Lépés hozzáadása

Fotós kommentek

(2)

Inspirálódj a többiektől, akik már elkészítették ezt a receptet


Elkészítetted már ezt a receptet?

Oszd meg a Te verziódat egy fotós kommentben

Töltsd fel a Fotós kommented